60 perces futóedzés

Akiknek ajánlom

Olyanoknak, akik még nem ismerik a futást, de szeretnének betekintést nyerni ebbe a sportágba. Emellett olyanok számára is alkalmas ez az egyórás együttlét, akik újrakezdenék a futást, vagy alkalmi jelleggel űzik ezt a sportot.

Konzultáció

Lényegében átbeszélünk mindent, de edzés közben és annak végén is lehetőség van kérdezni, segítséget kérni. Fontos az edző számára, hogy felmérhesse a sportoló adottságait és élethelyzetét. Egy megfelelő edzésterv megalkotásának éppen ez a kulcsa.

Futótechnika-fejlesztés

Addig nem engedem erősebben edzeni a sportolót, amíg a mozgástechnikája nem alakul ki megfelelően. A megfelelő mozgástechnika még a sokak számára olyan egyszerűnek tűnő futásnál is rendkívül fontos. Gazdaságosabb futást tesz lehetővé, mivel a helytelen mozgástechnika többlet energiát igényel. Továbbá a leges legtöbb sérülést meglepő módon a nem megfelelő mozgástechnika válthatja ki, így ennek figyelembe vétele egyúttal preventív célt is szolgál. Az edzésen a sportolóval a futás előtt futóiskola-gyakorlatokat végeztetek. Ezek a feladatok a futómozgás alapköveit is jelentik. Emellett a rendes futás közben is folyamatosan figyelem a mozgástechnikát.

Edzéskövetés

Ismerősek azok a filmjelenetek, amikor a főhős elkezd futni, és mellette valaki őt kerékpárral vagy szintén futva kíséri? Ahogyan egy gyermek felnövésében, úgy egy futó fejlődésében is, az első lépések megtételekor az edző szorosan mellette van, figyeli őt, visszajelzéseket ad. A sportolót én magam is futva vagy kerékpáron kísérem, figyelem a technikáját, a légzését és folyamatos visszajelzésekkel, instruckiókkal irányítom a mozgását.