90 perces komplex edzés

Akiknek ajánlom

Olyanok, akik komolyabban akarnak a futással foglalkozni, és akik esetleg a jövőben atlétika pályán is szeretnének versenyezni.

Konzultáció

Lényegében átbeszélünk mindent, de edzés közben és annak végén is lehetőség van kérdezni, segítséget kérni. Fontos az edző számára, hogy felmérhesse a sportoló adottságait és élethelyzetét. Egy megfelelő edzésterv megalkotásának éppen ez a kulcsa.

Futótechnika-fejlesztés

Addig nem engedem erősebben edzeni a sportolót, amíg a mozgástechnikája nem alakul ki megfelelően. A megfelelő mozgástechnika még a sokak számára olyan egyszerűnek tűnő futásnál is rendkívül fontos. Gazdaságosabb futást tesz lehetővé, mivel a helytelen mozgástechnika többlet energiát igényel. Továbbá a leges legtöbb sérülést meglepő módon a nem megfelelő mozgástechnika válthatja ki, így ennek figyelembe vétele egyúttal preventív célt is szolgál. Az edzésen a sportolóval a futás előtt futóiskola-gyakorlatokat végeztetek. Ezek a feladatok a futómozgás alapköveit is jelentik. Emellett a rendes futás közben is folyamatosan figyelem a mozgástechnikát.

Erőnléti gyakorlatok

Korántsem igaz, hogy aki fut, annak nem kell erősítést végeznie. Aki ezt a sportágat űzi, számolnia kell azzal, hogy a mozgásba az egész test a maga minden részével bekapcsolódik. A karmunka, az ütésterhelés, a törzstartás vagy a térdmunka izomerőt igényel. Megmutatom a sportolónak, hogyan kell a futók számára fontos területekre erősíteni, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a pontos technikát betanítom, és személyre szabott gyakorlatsort adok a jövőre nézve.

Edzéskövetés

Ismerősek azok a filmjelenetek, amikor a főhős elkezd futni, és mellette valaki őt kerékpárral vagy szintén futva kíséri? Ahogyan egy gyermek felnövésében, úgy egy futó fejlődésében is, az első lépések megtételekor az edző szorosan mellette van, figyeli őt, visszajelzéseket ad. A sportolót én magam is futva vagy kerékpáron kísérem, figyelem a technikáját, a légzését és folyamatos visszajelzésekkel, instruckiókkal irányítom a mozgását.